Akvarellek

Már a papír anyaga csodálatos, ahogy kézbe veszem. Nem is tudnék jobb alapanyagot elképzelni erdők festésére, mint az akvarellpapír. Az erős, lazarostú, természetes savmentes papír amint magába issza a vízfestéket ugyanazzal a jóleső érzéssel tölt el, mint amikor éppen gyapjúból nemezelek egy képet. A már száraz kép is hasonlóan puha, meleg tapintású, természetes anyag, mint a kész nemez anyaga. Ha csak tehetem, 300 mg-os papírt használok, Laár Balázstól tanult vizes technikával. Nézegettem a neten és egy pár festős könyvben, de mindenhol azt láttam, hogy vagy vizes technika – ahol a beáztatott papíron keverik ki, mossák egybe a színeket egy rétegben -, vagy száraz technika – ahol több rétegben, különböző száradási időkkel hordják fel a festéket és így születik meg a kép. Amit én csinálok, az ennek kicsit a kevercse.

A festés előtt belemerítem a papírt vízbe és hagyom, hogy a rostjai magába szívják a vizet. Miután kiveszem a vízből, ügyelek rá, hogy a víz ne álljon a papíron. Az akvarell papír legyen nedves, de ne vizes. (A felesleges vizet nedves, kinyomott szivaccsal itatom fel.) Az így előkészített papír futtatja magán és magában a festéket. Én nem szoktam a papírt ragasztócsíkkal rögzíteni a lakkozott felületű rajztáblámra. Maga a nedves papír kellőképpen rátapad, és száradás után egy mappába téve szépen kisimulnak az esetleges egyenetlenségek. Így sokkal kisebb az esély arra, hogy az akvarell papír helyrehozhatatlanul lesz hullámos, mert nincs megerőszakolva (a leragasztott részeken), szabadon tud mozogni száradás közben. Ha festés közben nagy a szél, száraz a kép, de már nem szeretnétek, hogy újra vizes legyen, akkor elég, ha magát a lakkozott felületű rajztáblát kicsit bevizezitek és a papír alja ismét rátapad. Ha ez sem használ, akkor elő a csipeszekkel, amik megvédik a szélben a képet a szárnyalástól.

Egyszerre több, egymás utáni rétegben festem fel a kép alapját. Az egymásra rakott színrétegek az elején egymásba folynak, aztán később tovább felrakott rétegek ahogy szárad a papír már csak áttűnnek, és közösen, egymást erősítve adják meg a papíron a dolgok és környezete színét, formáját. Ahogy szárad a papír egyre finomabb részleteket van lehetőségünk kidolgozni a képen. Aztán amikor úgy érzem, hogy szükség van rá, akkor ismét az egészet belemerítem a vízbe – és attól függően, hogy mennyire ivódtak bele a papírba a különböző rétegek – leázik a papírról a felesleg. Az így megmaradt festékréteg lesz a következő rétegek alapja, ami már tartalmazza minden lényegi vonását a képnek, és így egy erős alapot képez a következő rétegeknek.

Nyáron, amikor meleg a levegő, vagy amikor jár a szél nagyon gyorsan száradnak a rétegek, ilyenkor többször is bele merem (és kell is) meríteni a vízbe a készülő képet, nedvesebb időben vagy zárt helyen ahol kevésbé szárad a kép, már próbálom elbliccelni a többszöri vízbemerítést, örülök, ha a kép megszárad mire a finomabban kidolgozott részekhez érek.
A végeredmény – legalábbis nálam – egy olyan kép, ami nem kifejezetten az a légies akvarell festmény, viszont jóval élénkebb színek jellemzik megőrizve az akvarell képek lágyságát.
A született képek kedves egyszerűsége mellett is – számomra elég nehéz technika. Amivel munka közben meg vagyok elégedve, az másodszor odanézve szanaszét futott a papíron, ami elég élénk volt, kicsit megszáradva teljesen eltűnik… mégis ez a kedvenc technikám. Úgy érzem szeszélyessége ellenére is – vagy tán épp ezért – elejétől fogva jó barátságban vagyunk.

Az akvarellfestékek közül én mikor festeni kezdtem a Van Gogh szilkés akvarell festékeit választottam. Egyrészt a festék maga is nagyon jó, de ami a legszuperebb benne, az a fém festékes doboza, ami nagyon jól használható, ha kint festek a szabadban. Az ember kényelmesen fogja, mint egy palettát, amit a doboz alján még egy kis fém karika is segít. Kinyitva egy kézben van az összes festék, paletta valamint ha éppen a száradást várom rá is tudok hajtani magukra a festékekre egy kis belső fémlapot. Ugyan ez a lap kisebb kapacitású másodpalettaként is szolgálhat. Egy ideig a kifogyott szilkék helyett mindig újat kaptam a férjemtől, de aztán rájöttem, hogy ez így nagyon drága mulatság lesz, ha ennyit festek. Próbálgattam más megoldásokat is, végül aztán a Panno Color gouache tempera tubusai mellett maradtam. Ezekkel ugyan úgy lehet akvarellezni is. A kiürült szilkékbe most már ezekből a tubusos festékekből nyomok egy kicsit, és így használom a Van Gogh készlet festékes dobozát. Ha beleszárad a fel nem használt gouache tempera, az sem gond, mert ugyan úgy használható a továbbiakban is mint a száraz akvarell festék. Szép telítettek a színek, és vékony rétegben ugyan annyira áttetszőek mint az akvarell szilkékből vett festékek. … viszont tizedébe kerülnek – ha a használati időt is figyelembe veszem. Bátran ajánlom mindenkinek ezeket a tubosos magyar gouache temperákat, mert masa Allah nagyon jó minőségű festékek. Viszont csak ilyen gouache temperákat használjatok akvarellezéshez, mert ezeket később is fel lehet vizezni a papíron, a sima temperák viszont száradás után már nem oldhatók vízzel.

Balázs tanácsolta, és azóta mindig így teszek…
Talán más kezdő festőnek is segítséget jelenthet a tanács. Soha ne mossátok ki a palettátokat. Azok a maszat színek, amik benne maradnak az alján nagyon jól fognak jönni a következő képnél. Az ilyen maszat színek kincset érnek 🙂

Szintén Laár Balázs tanácsára készítettem „házi” akvarellfestéket is. Sokkal-sokkal olcsóbb, mint a gyári festékek, és a színek teltsége a festék használhatósága szerintem nagyon jó. Vettem egy mezei, olcsó tubusos tempera készletet, egy jégkocka-tartót és annyi mézet, amennyi a tempera tömege. Én fele-fele arányban kevertem a mézet és a temperát (állítólag lehet egyharmad méz, kétharmad tempera is, ha nincs sok időtök a szikkadásra), belenyomva egy-egy jégkocka-tartóba, és fogpiszkálóval jól összedolgoztam. Aztán a kész festékekkel teli „palettát” letakartam egy papírzsepivel és egy nyáron át hagytam szikkadni. Ősszel már ezeket használhattam. Érdemes kipróbálni! Egy hátránya van csak, tényleg meg kell várni, míg letelik az a pár hónap, és használhatóvá válik.

Mit viszek magammal a festéshez, amikor akvarellezni megyek?

– egy akvarell papír
– egy az egyik oldalán lakkozott rajztábla
– akvarell festék
– egy nyolcas Munkácsy mókusszőr ecset (nekem ez az egy ecset tölti be az összes ecset helyét, mivel annyira hegyes a vége, hogy az egyes ecsettől kezdve a tízesig minden ecsetet helyettesíti számomra)
– minél természetesebb tapintású, nedvszívó szivacs
– egy dunsztos üveg (kupakkal, mert hazafelé ez lesz a vizes szivacs helye is)
– egy kis darab törlő rongy
– egy-két papírzsepi
– néhány nagy méretű irat csipesz
– akvarell állvány
– két ásványvizes üveg feltöltve vízzel
– egy vékonyfalú saválló tepsi (akkora, hogy fekve éppen elférjen a táskában vagy hátizsákban)
A két utóbbi hozzávaló nem feltétlenül szükséges, ha az ember természetes víz közelében van.

Ez a lista rengeteg mindennek tűnik, de tényleg még a személyes dolgok hozzátétele mellett is elfér egy normál hátizsákban vagy nagyobb vászon szatyorban, ha az ember ügyesen pakol.

Ha esetleg valaki kezdőként tábori-festőállvány vásárlásra adná a fejét, és akvarellezni is szeretne, akkor feltétlenül nézze meg a boltban, hogy le lehet-e dönteni vízszintes helyzetbe a rajztáblával együtt, stabilan rögzítve az állványt és a rajztáblát is. Sajnos nem mindegyik állványt lehet vízszintes helyzetben is használni és nem feltétlenül a drágábbik állvány a legjobb!
Természetesen állvány nélkül is lehet festeni, bár én egy idő után már nagyon untam, hogy vagy padot, magasabb farönköt stb. kell keresnem, vagy pedig mindent alulnézetből festhetek.

Ha befejeztétek a festést, az ecsetet jó alaposan mossátok ki, hagyjátok szellős helyen megszáradni. A festék szilkéket viszont ne szárítsátok ki használat után, sokkal jobb, ha még vizesen rakjátok el, minél kevésbé száradjon a festék a következő festésig.